Munich

2005 nyarán Drusza szólt, hogy lehet menni gépkocsit vezetni a Munich (München) című készülő Spielberg-film forgatására. Ez remek alkalmat adott arra, hogy csekély amatőrfilmes múltam után egy teljesen profi filmforgatás folyamatait is megismerhessem.

Mivel egy 13-15 órás forgatási nap java része üres járatú, fárasztó várakozásból áll, igen alaposan megfigyelhettem mindent. Amikor épp ‘forgattunk’, akkor a „Rolling!” „Action! „Cut! „Reset!” szent négyesében rotálódtunk, az utolsó és az első közt azonban rendszerint jelentős idő telt el. Ilyen sajátos, de szükségszerű munkaritmus mellett ki lehet számolni, hogy egy kilencven-száztíz perces filmhez mennyi hasznos anyag jön össze naponta a forgatás kb. 45 napja során.

Az a szó pedig, hogy ‘filmművészet’ megáll a rendező, az operatőr (helyesen: Director of Photography) és a vezető színészek szintjén. Onnantól lefelé már könyörtelen gyártásról, gyártósorról beszélhetünk, annak minden egyes kellékével, legfőképp a katonaságnál is szabványnak számító ordibálással.

Mi, sofőrök, nyakunkban fényképes és névre szóló ID-nkkal istenes pozícióban találtuk magunkat, hiszen szabadon mozoghattunk, és együtt ‘cateringelhettünk’ pl. a lakókocsijából barna háziköntösben és papucsban kicsoszogó Eric Bana-val. Ezzel szemben a statisztákat oszlopmenetben terelgetve mozgatták, amikor és ahol épp kellettek. Én beléphettem az ő körleteikbe, ők azonban nem hagyhatták el azokat, főleg nem egyedül és parancsszó nélkül. Pár szabály azért mindenkire egyöntetűen vonatkozott:

1. Mr. Spielbergtől tilos autogramot kérni.

2. Mr. Spielbergre tilos ránézni is, mert az megzavarja őt az alkotás folyamatában.

Meg lehet ezt persze érteni, nem azért van ő ott, hogy parolázzon, hanem azért, hogy dolgozzon. Amikor viszont ezeket teljes komolysággal előadták nekünk az első eligazításkor, azért ráncoltuk a homlokunkat rendesen.

Feladatul tehát mi, ‘Action Vehicle Driver’-ek azt kaptuk, hogy az egyes külső jelenetekben furikázzunk fel-le korabeli (’70-es évek) autókban. Mivel „Budapest is Europe’s backlot.”, a legkülönbözőbb helyszíneken, azaz ‘városokban’ a legkülönfélébb autótípusokat vezettük. Így járhattunk a párizsi Champs-Élysées-n (Andrássy út), London utcáin (Madách tér környéke), és egy német repülőtéren is (Göd).

A trükkös gyújtású Lancia-n, a francia kacsákon és minden máson túl a legkülönlegesebb autó, amit vezettem, egy automata váltós klasszikus angol taxi volt, ahová egy statiszta helyett abban a jelenetben a direktor úr jobb keze, a 1st Assisstant Director (AD) ült be, és adta az utasításokat. Az autó rendkívül lomhán gyorsult, de nem lett belőle gáz. (No pun intended.)

A legveszélyesebb akció az volt, amikor a repülőtéren zöld rendőrbogarakkal kellett szabályosan körbe és körbe autóznunk egy személyszállító repülőgépet. Ezen egy alkalommal mi is kaptunk kosztümöt, autentikus német rendőregyenruhát, de csak deréktől fölfelé, hiszen: „Úgysem látszik ki a lábunk az autóból”.

Munich Movie Poster: Vanity Version

A baleset akkor következett be majdnem, amikor két közvetlen főnökünk ellentétes irányú utasításokat adott az előttem haladó bogár sofőrjének és nekem, aki követtem őt. Harsány kézmozdulataiknak engedelmeskedve ő befékezett, én pedig kigyorsítottam. Mire észrevettem, hogy ráhajtok, már majdnem késő volt: befékeztem, a fékrendszer blokkolt, valamiért viszont felengedtem a pedálról a lábam, majd újra tövig nyomtam. Akkor még nem tudtam, de állítólag ilyen szituációkban épp ez a megoldás, hogy újra fékezésre bírjuk a pofákat. Végeredményben sikeresen megálltam, még csak össze sem értünk, de azért nem tettem volna oda semmimet a két lökhárító közé.

A főnökök megdicsértek minket, amiért profin megoldottuk a szituációt, ami főnöknyelven annyit tesz: „Bocs, ezt mi ****tuk el.”

A forgatás során nem emlékszem balesetre, noha az egyik esti londoni jelenetnél lassú Rückwärts-ben felpakoltam egy magyar rendezőasszisztenst a Fiat-om (valójában Zsiguli) csomagtartójára. Ugyanez a srác azonban épp egy x-edik 16 órás repülőtéri forgatási nap után, hajnalban a hazaúton összeütközött a másik rendezőasszisztens autójával.

Rendkívül fárasztó dolog hosszú órákon keresztül nem csinálni semmit, csak várakozni arra, hogy végre elkezdődjön az adott jelenet, magunk sem voltunk túl frissek a hazaúton, amit a „S*** or f***. S*** or f***. Kertek alatt a ludaim megfagynak.” rigmus kántálása is jól érzékeltetett.

Munich Movie Poster: Official Version

Pár hónappal a forgatás után premier előtti díszelőadásra hívtak minket a MOM Park mozijába, ahol Vasarely-tervezésű emlék-pólót is átvehettünk. Nagyon furcsa volt úgy végignézni a filmet, hogy tudtuk, hogyan készült. Hiába volt a műfaj dráma, egyáltalán nem tudtuk azt akként kezelni és komolyan venni, mert nem tudtunk elvonatkoztatni pl. a szakállas rendőrtől, aki egyszer bekiabált a catering-es kocsiba, hogy „Ne klopfolják a húst, mert túl hangos!”

Az, hogy nem is látszódunk a filmben kisebb csalódást okozott (Drusza persze állítja, hogy ő látta az egyik jelenetben fülcimpájának körvonalát.), az már sokkal inkább rosszul esett, hogy a feliratokról jól lehagytak bennünket, pedig még a nevünk is megvolt nekik. ‘Szemetek!’

Amit pedig soha nem fogok felfogni, hogy a beállások során miért kell minden egyes alkalommal, sőt kényszeresen fellocsolni az úttestet. Annyival jobban néz ki, hogy visszaveri a fényt?!? Hagyjuk…