1995-ben csatlakoztam a Magyar Star Trek Klub-hoz. Mesi, az akkori klubvezető hatalmas feladattal bízott meg – felkért, hogy tördeljem én a klub periodikumának, a ‘Trekker’ soron következő számát.
A klub erőforrásai szűkösek, a kor lehetőségei korlátozóak voltak. Az alacsony példányszám miatt nyomdai kivitelezésről szó sem lehetett (digitális nyomdákról még csak nem is álmodtunk), maradt a lézernyomtató+fénymásoló kombó. Így nem csak a színekről kellett lemondani, de sokszor a szürkeárnyalatokról is: a kor másolói ezeket sem vitték túl jól. Hovatovább a margókra nem is lehetett nyomtatni, ezért minden oldalon – legszembetűnőbb módon a címlapon – minden irányból egy-egy 4-5 mm-es ordenáré fehér csík éktelenkedett.
Saját eszközparkom és tudásom sem volt a fentieknél szélesebb – ezeket igyekeztem lelkesedésemmel pótolni. A 486DX2 50-esem 4 MB RAM-mal (amin a KAPLA! is készült) nem vitte a Windows for Workstation-t vagy a Quark-ot, így a gyakran összeomló Windows 3.1-re, és a Word 6.0-ra kellett támaszkodnom. Igen, utólag szemlélve valóban őrültségnek tűnik – és az is – bármilyen kiadványt tördelő/kiadványszerkesztő alkalmazás helyett egy mezei szövegszerkesztőben sokszorosításra előkészíteni, szegény-ember-vízzel-főz alapon viszont más választásom nemigen volt. Az egyes fogásokra már nem emlékszem, arra viszont igen, hogy hányszor kellett túljárjak a program eszén, hogy a kívánt eredményt elérjem. Szerettem volna a kiadványnak magazin-jelleget kölcsönözni, ezért a címlap megtervezéséhez CorelDRAW! elé ültem, s órákig szórakoztam apró részletek tökéletesítésével, körbetáncolásával.
Trekker címlap 1996-ból
Mivel akkor még bőven nem volt Internet-hozzáférés, még modemes sem, az egyes anyagok floppy-n(!) érkeztek el hozzám, melyeket gazdáik – a korszak urbánus legendájának engedve – gyakran alufóliába göngyöltek, így képezve Faraday-kalitkát, hogy megvédjék a hordozót, s ezzel a hordozott adatokat az elmágneseződéstől, melyet pl. a 47-es villamos elektromágneses tere is keltett, állítólag. Már akkoriban is sok szöveges formátum és kódlap létezett egymással párhuzamban, de korántsem ‘szimbiózisban’, volt is gond az ékezetes betűkkel, erről ne is ejtsünk több szót.
A másik fő tartalmi forrás, a képek is barkács-jelleggel kerültek beszerkesztésre. Nagyon kevés Internetről származó kép jutott el hozzánk – azok is inkább nyomtatásra alkalmatlan bélyeg-méretben –, leggyakrabban be kellett szkennelni valamit. Nekem akkoriban volt egy kézi szkennerem (ez nagyban közrejátszhatott abban, hogy engem bíztak meg a klubújság előkészítésével), azzal olvastam be nyomtatott magazinok, vagy már azoknak is a fénymásolt(!) képeit. Nagyon sokszor, főleg címlapokhoz, a klubtagok által készített rajzokat szkenneltem be, s alakítottam azokat át vektor-grafikává. (Azokat már szabadon lehetett méretezni minőségromlás nélkül, ráadásul még kevesebb helyet is foglaltak, ami fontos tényező volt a floppy-k és a 170 MegaByte(!)-os merevlemezek világában.)
Nem emlékszem már, hány megjelenést tördeltem az idők során, arra viszont igen, hogy mindig arra törekedtem, hogy kialakuljon egy egységes, felismerhető arculat, ami a Trekker-t jellemezni hivatott. Volt, hogy nem csak tördeltem az újságot, de írtam is abba. ‘Hogyan tovább…’ című cikkemben azon lamentáltam, hogy az akkor négy sorozatot megélt Star Trek franchise következő szériájának mi lesz a témája, hol-mikor játszódik stb. A cikk 1996-os megjelenését követően öt évvel a Paramount ‘megfogadta tanácsaimat’, s kihozta az Enterprise c. sorozatot, ami akkor és ott játszódott, ahogyan azt korábban elképzeltem.
Sokan dolgoztunk a Trekkerért hosszú éveken keresztül. Szerzők, rajzolók, szerkesztők és tördelők szabadidejükben azon tevékenykedtek, hogy a klubtagság kéthavonta egy igényes és informatív kiadványt tarthasson a kezében. Olyat, amin érződik odaadásuk az általuk kultivált univerzum és saját munkájuk felé is. Voltak olykor botladozások és nézeteltérések persze, ezekkel együtt is az egész időszak rendkívül pozitívan rezonál bennem. Együtt dolgozhattam olyan emberekkel, akikre felnézhettem, akiktől tanulhattam, és akik nyitottak voltak elképzeléseimre, megoldásaimra. 16 évesen elkezdhettem gyakorolni, hogyan lehet és kell másokkal együtt dolgozni, mindezt egy olyan befogadó környezetben, ahol az ember nyakát még nem nyomta egy erősen hierarchikus, szerepmegjátszós, megélhetési kényszeres rendszer igája.
Mindezeken túl elkezdtem megismerkedni, s gyakorlás útján kognitív mintákat kialakítani a kiadványszerkesztés, a tipográfia és a grafikai tervezés területein, melyeknek azóta is nagy hasznát veszem.
Furcsa, hogy épp a digitális technológia, és főleg az Internet elterjedése az, ami az idők során megkönnyítette a kiadvány tartalmi és formai létrejöttét, s épp ugyanez, ami miatt az egész projekt – ideértve magát a Magyar Star Trek Klub-ot is – idővel létjogosultságát vesztette. Ugyanezt megfordítva, mivel előttünk nem állt rendelkezésre minden információ bárhol, bármikor és bármilyen eszközön, nekünk megadatott a közös tapasztalás bensőséges élménye.
Szeretettel gondolok vissza a Trekker-re: egyedülálló alkotás, örülök, hogy részt vállalhattam benne.